Polírozott rögök
Hej,micsoda életem volt nekem! Még az eszemet se tudtam,már elváltak a szüleim, attól kezdve lézengtem a világban, kézről kézre adtak,talán el is kallódtam volna, ha nincs az az állhatatos jellemem. Mint későbbi olvasókönyvemben, pont úgy tanított anyám a befagyott tanyasi ablakon a betűvetésre, abban a rövid ciklusban amikor éppen nála laktam. Az írás-olvasás tudománya rettentően megtetszett nekem, mire iskolába kerültem,igencsak kiművelt főnek számítottam. Néhány hetes "tanulmányok " után, nem is bánta a tanító néni, ha a pad alatt könyvet olvastam,és ez a rossz szokás rajtam ragadt: bármilyen iskolatípusba kerültem, faltam a könyveket a pad alatt, az olvasgatás társamul szegődött és a mai napig nem szökött mellőlem.
Mint említettem, akkoriban Kecskemét határában tanyán laktam, úgy három kiló méterre az iskolától, kényelmes tempóban akár fél óra alatt is beértem. Mint a legtöbb korombeli, én sem a legrövidebb utakon jártam, néha elkóboroltam a bokros mellékutakra,rég nem járt ösvényekre. Egy ilyen alkalommal találtam egy halom lőszert, akkoriban még nem tudtam, de talán 7,62-es géppisztoly lőszerek lehettek. Szépen csillogtak, a háború nem volt oly nagy messzeségben mint manapság, bizony voltak még szerteszét efféle relikviák.
A zsebembe gyömöszöltem néhányat, a suliban meg társaimnak suttyomban megmutattam. Nosza jöttek a jobbnál jobb ötletek: szedjük szét, dobjuk tűzbe, vigyük be a rendőröknek, adjuk oda a tanító néninek,adjuk el. Végül mindig akad egy írígy besúgó, valaki megmondta a tanító néninek, hogy mi van nálam, az igazgató rögtön elszedte az egészet. Titokban nem nagyon bánkódtam, hazafelé majd pótolom, van ott még ahol ezek voltak.
Így is történt, hazafelé felszedtem néhányat
zsebre vágtam, és amikor az öregek a földeken dolgoztak, egyet befogtam a rozoga satunkba, hogy majd kalapáccsal szétszedem. Addig nem is volt semmi gond, amíg a hegyét ütöttem, de amikor a talpára csaptam, hatalmasat dörrent, és minden eltűnt a satuból. A hüvely vagy 10 métert repült és a fűben landolt, a lövedék meg járta a maga útját, kilométerekre onnan pottyanhatott le. Ez volt az első eset, hogy újjászülettem, életben maradtam, mert véletlenül a satu jó oldalán álltam. Hanem aztán mit kaptam én ezért! Vesszővel kergettek egészen a lelőhelyig, a lőszereket mind egy szálig összeszedték,közben szidtak és káromkodtak, mondogatták, mi történhetett volna velünk, ha rossz irányba száll a lövedék.
A szokásos történet velem is megesett. Társaimmal szerettünk volna minél több vadgesztenyét begyűjteni, hogy a tanító néni megdicsérjen bennünket, így hazafelé menet a sulitól nem messze hatalmas fák szegélyezték az utat, ott gyülekeztünk. Magas fa volt, főleg hozzánk képest, ezért köveket kerestünk és próbáltuk eltalálni a félig kinyílt szőrös gesztenyéket, hátha lepottyannak. Az egyik lurkó jó erőben volt, de kissé figyelmetlen, ezért a kezében tartott hatalmas követ olyan ívben dobta, hogy visszafelé pont a fejemre esett. Azonnal leültem, hátranyúltam és csupa vér lett a kezem. Közrefogtak és elvittek egy közeli orvosi rendelőbe, ahol a doki megnézte, megállapította hogy kemény fejem van, csak a bőr szakadt fel, bekötötte nagyjából, aztán hazazavart. Látták a turbánt a fejemen,már megint mesélnem kellett, aztán meg hallgatnom a korholást, hogy mindig valami rosszba keveredek.
Az első iskolaév végén anyám új férje megelégelt: anyám választhatott, marad, vagy elküld. Jött ugyanis az igazi gyerek, aki közös volt, én pedig mentem, az akkori szóhasználat szerint állami gondozásba. Utáltam a közösséget, mert szinte mindannyian gonoszak voltak, az élet össze-vissza pofozta őket, persze hogy kikérgesedtek. Azért az esti beszélgetések tetszettek: villanyoltás után a nagyobbak vicceket meséltek, néha éjfélig is, csak úgy bele a sötétbe az ágyból. Hallgattam őket és együtt kuncogtam a többivel, bár néhány részletet akkor még nem értettem. Nappal azonban a sok kötött foglalkozás, a zord bánásmód, és a már említett durva kollektíva megkeserítette az életemet. Kerestem a kiutat, és amikor egy falusi házaspár fiút keresett az otthoni házkörüli munkákhoz, jelentkeztem, hogy én értek hozzá. Nem nagyon hittek nekem a pesti születésem miatt, de viszonylag erős testalkatom megfelelhetett nekik, kivettek és mentem Tápiószelére. Padon aludtam, nappal pásztorkodtam, alig kellett iskolába járni, meg is büntették őket miattam. Meg voltam elégedve sorsommal, a tágas mezőn ismerkedhettem a világgal, a libákkal és az egy szem tehénnel alig volt dolgom. Már szinte boldogan teltek a napjaim, amikor anyám megjelent, el akart vinni. Nem szívesen adtak oda a nevelők sem, mert megbízhatóan gondoztam a jószágokat, és magam is pityeregtem. Anyám persze csak azért vitt el, mert kecskeméti férjétől is elvált, és Izsákra költözött anyjához,a mamámhoz, aki folyton nyaggatta, hozzon már haza. Alig egy év után el is ment tőlünk, Solton talált új férjet magának. Én tehát a mamámmal laktam, aki csudára életrevaló asszony volt.
A vérében volt a kereskedés. Férjét korán elvesztette, de ez nem keserítette el,erős, dinamikus egyéniség maradt. Amikor mindketten a nyakára ültünk,igyekezett eltartani bennünket, ami akkoriban is nehéz volt. Kis nyugdíjából szinte semmire sem tellett, de amikor már ott tartottunk, hogy nem lesz mit enni, mindig feltalálta magát. Képes volt kimenni 2 kiló savanyú káposztával a piacra, és elegendő kajával jött vissza onnan. Közeledett a halottak napja, kivitt az erdőbe ,szedtük a lombot,vesszőt,tobozt, gyönyörű koszorúkat kötött belőle, vittük a piacra,pénz lett belőle. Egy eldugott erőszélen találtam vadrózsa töveket,jó sokat,felszedtem és hazavittem. Megmutatta a mami rajta, hogyan kell metszeni, és mivel szépen fazonra metszette, gondoltam egyet, kivittem a piacra. Valamennyit eladtam kitűnő nemes rózsa gyanánt,kicsit ugyan bizalmatlanul néztek rám a koromnál fogva, de ismerték öreganyámat, így hát hitelt adtak szavamnak. Rá egy évre volt aki reklamált,de elmagyaráztam nekik: biztosan nem gondozta kellő szelídséggel,ezért megvadultak az eredetileg nemes fajták.
(folyt.köv.)
